Sport és mentálhigiéné? Vagy sportmentálhigiéné?

A sport, a rendszeres testmozgás jelenléte mindannyiunk életében ajánlott lenne, hiszen az egészségi állapotunkra gyakorolt pozitív hatásai mind pszichés, mind szomatikus, mind pszichoszociális szempontból elvitathatatlanok, ugyanakkor sokan ennek a tudásnak a birtokában is csak nehezen lépnek ki komfortzónájukból s vetik bele magukat az aktív mozgásba.

Azok esetében viszont, akik – akár már gyerekkorukban – hozzászoknak a sportolás adta jó érzéshez, esetleg tehetség is társul a mozgás öröméhez adott sportágban, hamar felmerül a kérdés, hogy: mi is a sport lényege, maga a mozgás vagy a versenyzés? Létezik-e sport verseny nélkül? Egyáltalán mit tekintünk versenyhelyzetnek: azt, amikor másokkal mérjük össze teljesítményünket vagy azt a belső harcot, amit mentálisan és fizikálisan is magunkkal vívunk saját teljesítő képességünk határait feszegetve? Hogyan lehet a sportot a fizikai és mentális egészségünket szolgáló, mértéktartó keretek között megtartani?

A sport és mentálhigiéné kapcsolatának vizsgálatakor hamar szembesülünk azzal milyen fontos szerepet tölt be a mentálhigiéné a sport területén, ugyanakkor ez eltérő módon jelenik meg a sport különböző szintjein.

A sport a testi és lelki egészség szempontjából egyaránt fontos tényező, azonban a testmozgással, sportolással szemben megnyilvánuló attitűdünk is – mint oly sok más viszonyulásunk – gyerekkori, családi mintázatok alapköveinek mentén épül fel, az ott tudattalanul is átadott sport iránt érzett szeretet, közöny vagy éppen utálat, majd az iskola falai közé lépve, a kötelező tornaórák és a tornatanárok személyisége által újabb impulzusok formáló erejének van kitéve.

A gyerekkori, iskolai rossz élmények szerepet játszhatnak abban, hogy valaki felnőtt korában is kerülje a mozgást (Buda, 2002). A serdülőkori testi-lelki változások újabb fordulatot hoznak a sporttal kapcsolatos megnyilvánulások tekintetében. A kortárs csoport szerepe felértékelődik, amely akár ösztönzőleg hathat a mozgás, a sport iránti érdeklődésre, de az is előfordulhat, hogy egy aktívan sportoló fiatal éppen az edzések rendszeressége miatt szigetelődik el kortársaitól, s egyúttal ki is marad a kamaszkor fontos lelki fázisainak megéléséből, feldolgozásából, amely így megkésve egy későbbi életszakaszban jelenhet meg újra (Buda, 2002).

Napjainkban a média jelentős befolyásoló hatással bír életünk számos területére, nem kivétel ez alól a sport sem, az aktuális trendek szerint alakul az egészséges életmódhoz, étkezéshez, sporthoz való hozzáállás.

Az egészséges élethez nélkülözhetetlen lenne a megfelelő mértékű mozgás. A rendszeres fizikai mozgás csökkenti többek között a koleszterin-szintet, amely prevenciós hatással van a koszorúér megbetegedéseire (Ignarro & mtsai, 2007), továbbá a szív- és érrendszeri megbetegedések mellett egyéb krónikus betegségek prevenciójában is hatékonyan alkalmazható (Ells, és mtsai., 2005) (Kiss, 2003.). Testedzéssel megelőzhető a túlsúly, továbbá a súlyos csontritkulás kialakulása (Szőts, és mtsai., 2004).

A fizikai jótékony hatások mellett a lelki, mentális tényezőkre is serkentőleg hat a mozgás, általánosan jobb közérzetet ad, fejleszti az önbizalmat, ezáltal hozzájárul az életminőség javulásához, de szerepet játszik a szorongás és a depresszió csökkentésében is (Tari - Keresztes, 2009).

A mentálhigiéné feladata az edukáció, hogy ezen pszichés és fizikai jótékony hatásokra széles körben felhívja a figyelmet.

Így találkozik általános szinten sport és mentálhigiéné.

Az általános testi és lelki jóllétet biztosító mozgás mellett a sport kiléphet a hobbiként űzött szabadidős tevékenység köréből a versenysport szférájába, ahol talán még fokozottabb szerepe van a mentális egészség fenntartásának.

A sportmentálhigiéné feladata ennek segítése.

Ha sportmentálhigénéről beszélünk az nehezen választható el a sportpszichológiától, hiszen abból táplálkozik, annak alapvető ismereteinek birtokában, arra építve lehet hathatós mentális segítséget nyújtani a sportolók számára.

Sport és pszichológia találkozása két irányban ragadható meg. Egyrészt a sporttevékenység, illetve maga a sportoló személye egy sajátos vizsgálati terepet, lehetőséget nyújtott a pszichológia számára.

Másrészt lassan megjelent az igény arra, hogy a sportban felmerülő különféle problémákra a pszichológia tudásbázisát alkalmazzák, vagyis a sport gyakorlati szükségleteire reagáljon a pszichológia (Buda, 1994).

Idővel így a sportpszichológia önálló területté vált, ami, mint ilyen „a fizikai aktivitás lélektani hatásainak vizsgálatával foglalkozó tudomány” (Tóth, 2010, old.: 112).

Fogalma több dimenzióban is megközelíthető – a már fentebb kifejtettek szerint – vonatkozik egyfelől arra, hogy milyen hatással van a testmozgás az azt végző személyiségére, továbbá a sportolói csúcsteljesítmény elérésére, másfelől pedig elméleti és gyakorlati területek kölcsönös egymástól függő viszonyát öleli fel, amelyben a tudományos kutatások, tesztek indirekt módon segítik a gyakorlatot, ahol a versenyzők mellett dolgozó szakemberek átemelik, alkalmazzák a tudomány elméleteit, majd a sportoló teljesítménye alapján a tapasztalatok mintegy visszacsatolást nyújtanak a tudomány számára (Tóth, 2010).

Ahogyan a klinikai lélektanban, a pszichiátriában megfogalmazódott a prevenció gondolata, s megszületett a mentálhigiéné, úgy idővel a sportban is megjelenő klinikai pszichológia magával hozta a terápiás megközelítést, s a preventív irányulást, a mentálhigiénés szemléletet (Buda, 1994).

Buda Béla értelmezésében a sportmentálhigiéné a klinikai pszichológia hatásainak olyan befogadása, amely így egy új tudományközi sportpszichológiai szubdiszciplínát (tudományág) teremtett. „Ez a szubdiszciplína azután a sportpszichológia más ágazataival együttműködve, de a sportorvoslás intézményes kereteiben megkísérli érvényesíteni a klinikai lélektan elveit, és meghonosítani, sajátosan a sportra vonatkoztatni, módosítani a korszerű, klinikai jellegű magatartásbefolyásolás, pszichológiai terápia módszereit” (Buda, 1994, old.: 342).

A sportmentálhigiéné abban különbözik a sportpszichológiától, hogy míg ez utóbbi vizsgál és szaktanácsadóként segíti a sportmunkát, az előbbi ezeken túlmenően közvetlenül részt is vesz a sportolók pszichológiai befolyásolásában, terápiás feladatokat lát el, s alakítja a sportmunka interperszonális közegét (Buda, 1994).

A sportmentálhigiéné a sporttevékenységet gátló lelki, pszichológiai faktorok felismerését és formálását tartja szem előtt (Buda, 1994).

Felhasznált irodalom

Buda, B. (1994). Mentálhigiéné. A lelki egészség társadalmi, munkaszervezeti, pszichokulturális és gyakorlati vetületei. Budapest: Animula.

Buda, B. (2002). A mentálhigiéné szemléleti és gyakorlati kérdései. (Újabb tanulmányok). Budapest: Animula

Ells, L., Cambell, K., Lidstone, J., Kelly, S., Lang, R., & Summerbell, C. (2005). Prevention of childhood obesity. Best Practice & Research: Clinical Endocrinology & Metabolism., 441-454.

Kiss, É. Z. (2003.). Fizikai aktivitás – Fittség – Prevenció. Budapesti Népegészségügy, 3., 241-247.

Tari - Keresztes, N. (2009). Fiatalok szabadidős fizikai aktivitásának magatartástudományi vizsgálata. Semmelweis Egyetem Mentális Egészségtudományok Doktori Iskola, Magatartástudományi Program.

Tóth, L. (2010). Lélektani és sportlélektani ismeretek. Budapest.